Előre nem terveztem be ezt a bejegyzést, ám pár napot Egerben töltöttünk, és először mentem úgy, hogy diétát tartok. Vittem magammal zabmuffint, mert a reggeli benne van az árban, viszont normál kenyereket szoktak kikészíteni, ami meg engem készít ki. :)

paleo étrend paleo utazócsomagAz éttermi étkezések még rendben is voltak, de ezek mellett ilyenkor szeretünk mindenféle sonkát, zöldséget, sajtokat (én ebből keveset vagy egyáltalán nem eszem) venni, amikből nagy lakomát csapunk. Ehhez szerettem volna helyben valamilyen paleo pékárut venni. Siralmas volt a helyzet! :( A neten böngészve találtam egy bioboltot, de ott rendelni kellett volna, az Update boltban 3 nyamvadt édes paleo süti árválkodott (szerintem hetek óta), egyéb pékségekben fura szemmel néztek rám, amikor megkérdeztem, a Lipóti pékségben, ahol régen káposztás és magvas paleo sós rágcsát is lehetett venni, már csak édes paleo sütiket árulnak. Szóval elszomorodtam, viszont eszembe jutott, hogy ez megér egy bejegyzést mindenképpen! Továbbgondolva pedig arra jutottam, hogy ha ti tudtok olyan forrásokat (bármilyen városban), ahol paleo termékek fellelhetők, osszátok meg itt hozzászólásban a többi diétázóval, így összeállíthatunk itt egy hasznos listát az utazós esetekre.

Tehát kedves paleósok, kérlek, írjátok meg, ti honnan veszitek a paleós pékárut, termékeket a ti környezetetekben!

Utazócsomag tartalma:
Én zabot fogyasztok, így előre sütöttem zabmuffint otthon, és elvittem magammal, a reggelinél így nem búzalisztes pékárut kell fogyasztani. Zöldséget-gyümölcsöt bárhol tudunk venni általában, ez nem lehet gond. Ha mi magunk főzünk, irány a piac! Ha a szobánkban csak mikró van (van, aki mikrót sem használ, tudom) akkor érdemes lisztkeveréket vinnünk magunkkal, helyben tudunk tojást venni, és paleo lisztkeverékből mikrós sós zsömlét vagy mikrós édességet készíthetünk pár perc alatt. 

Egy gondolatnál viszont meg kell állnom: mióta paleó módon étkezem, sokkal finomabb ételeket fogyasztok. Régen pl carbonara spagettit, parajos gnocchi-t (ejtsd: nyokki), rántott húsokat sült krumplival, cordon bleu-t ettem, és (érzékenyek most fogják be a szemüket) volt olyan, hogy az étterem melletti padon 1 órát ültem hascsikarás miatt, az étterem wc-jét 10x használva, az elfogyasztott ételnek "köszönhetően".
Viszont mióta nem terhelem krumplival, rizzsel, tésztával a gyomrom, ugyanolyan jól lakom, ám nincs kajakóma, nincs hasfájás, hasmenés, hanem jó a közérzetem, és tényleg sokkal jobban élvezem az étkezéseket! Már csak ezért is megérte áttérni!

Köszönöm, ha olvastad ezt a bejegyzést, legközelebb a paleo étrend gyomromra ható következményeiről fogok írni, látogass vissza pár nap múlva! Addig pedig szólj hozzá, írd meg, a te környezetedben hol lehet paleo termékeket kapni, segítsünk egymásnak a hasznos infókkal!

Kép forrása: http://www.country-details.com/travel-to-vietnam-choosing-the-right-tour-packages.html